„Szeretlek” – kimondja, de csak ha valóban érti is
A Vízöntő nem mindig az a típus, aki könnyen dobálózik a nagy szavakkal. Nála a „szeretlek” általában nem udvariassági fordulat és nem romantikus háttérzaj. Inkább egyfajta komoly belső döntés. Szereti tudni, hogy amit mond, annak súlya van, és nem egy pillanatnyi hangulat beszél belőle.
Ezért előfordulhat, hogy később mondja ki, mint mások várnák. Nem feltétlenül azért, mert bizonytalan, hanem mert szeretné biztosan érezni, hogy az érzés nemcsak intenzív, hanem valós is. Ő ugyanis meglepően érzékeny a hiteltelen helyzetekre. Ha valami túl gyorsan, túl látványosan, túl sablonosan alakul, attól könnyen hátrébb lép. A szerelemben is kell neki az a különös élmény, hogy valami egyszerre igaz, szabad és szellemileg is eleven.
Ha viszont egyszer tényleg elköteleződik, annak ereje van. Nem feltétlenül a klasszikus rózsaszirmos forgatókönyv szerint, inkább úgy, hogy partnerként tekint rád, kíváncsi rád, és hosszú távon is számol veled. Nála ez sokszor többet jelent bármilyen nagy jelenetnél.
A Vízöntő a szerelemben tehát nem érzéketlen, csak szelektíven beszédes. Vannak mondatai, amelyeket lassan enged ki magából, mert számára az érzelmek nem kirakatba valók, hanem olyan dolgok, amelyekhez bizalom, tér és jó adag belső szabadság kell. Ha ezt megkapja, meglepően mély tud lenni. Csak lehet, hogy előbb még elvicceli, elemezgeti, körbejárja, és egy darabig úgy tesz, mintha semmi különös nem történne. Aztán egyszer csak ott állsz, és rájössz: dehogynem. Csak ő ezt nem harsányan, hanem a maga sajátos, kicsit különc, nagyon Vízöntő-módon mondja el.