A Vízöntőről sokan azt gondolják, hogy a szerelemben is olyan, mint egy nyitott ablak: friss, szabad, kiszámíthatatlan, és néha kicsit huzatos. Van benne igazság, csak közben könnyű elfelejteni, hogy attól, mert valaki lazának tűnik, még nem biztos, hogy könnyen beszél a legmélyebb érzéseiről. A Vízöntő gyakran nem azért hallgat, mert nincs benne érzelem, hanem mert túl sok van benne egyszerre, és ő ezt inkább gondolatokká rendezi, mint vallomásokká.
A szerelemben nála különösen érdekes, hogy miközben vágyik a valódi kapcsolódásra, bizonyos mondatokat meglepően nehezen ejt ki. Nem drámából, nem játszmából, inkább azért, mert a belső szabadsága majdnem annyira fontos neki, mint az, hogy szeressék.
„Szükségem van rád” – ezt ritkán csomagolja ki
A Vízöntő egyik legnehezebben kimondott mondata valami ilyesmi: szükségem van rád. Nem azért, mert ne tudna kötődni, hanem mert nem szeret függő helyzetbe kerülni, még érzelmileg sem. Nála az önállóság nem díszítőelem, hanem alapbeállítás. Ha nagyon szeret valakit, attól még nem feltétlenül fog minden este romantikus monológba kezdeni arról, mennyire hiányzol neki. Lehet, hogy inkább átküld egy cikket, megjegyzi, hogy ez „pont neked való”, vagy egyszer csak ott terem, amikor tényleg számít.
Az ő szeretetnyelve sokszor kevésbé szirupos, inkább figyelmes és szellemes. A baj csak az, hogy ezt nem mindenki fordítja le jól. Pedig amikor egy Vízöntő rendszeresen helyet csinál neked az idejében, bevon a gondolataiba, és nem érzi tehernek a jelenlétedet, az nagyon is beszédes. Nála a ragaszkodás nem mindig hangos. Néha csak annyit jelent: marad.
Ha érdekel, milyen belső tartás működik mögötte, szépen rímel erre az is, amit a Vízöntő egyik legnagyobb erősségéről szokás mondani: sokszor pont az teszi különlegessé, hogy hűvösnek látszik, miközben nagyon is tud következetesen kötődni.
„Félek attól, hogy túl közel kerülsz” – ezt még kevésbé
A Vízöntő nem feltétlenül a klasszikus menekülő típus, de a túl gyors, túl intenzív érzelmi összeolvadás könnyen megijesztheti. Nem azért, mert ne akarna szeretni, hanem mert kell neki levegő. És ezt a levegőt nem mindig meri szó szerint kérni, mert félhet attól, hogy a másik elutasításként érti majd.
Ilyenkor szokott jönni az a bizonyos hátralépés: egy kicsit több csend, egy kis külön program, valamivel tárgyilagosabb hangnem. Aki nem ismeri, azt hiheti, hogy kihűlt vagy érdektelenné vált. Pedig sokszor épp ellenkezőleg: fontos lett neki a kapcsolat, ezért hirtelen nagyobb lett a tét is. És ahol nagy a tét, ott a Vízöntő néha ösztönösen a saját belső megfigyelőállásába vonul vissza.
Van benne valami különös ellentmondás: szeretne teljesen önmaga maradni, miközben arra is vágyik, hogy valaki pontosan így szeresse. Ez nem kis feladvány, de nála épp ez a szerelem egyik próbája. Ha valaki nem akarja birtokolni, csak érteni, attól általában lassan, de őszintén feloldódik.